EXTRA! - 7. fejezet, utolsó rész (18+)

       Baek arca egyszerre volt gyönyörű, édes, és huncutul rakoncátlan.  A halvány fényben csillogó bogár szemeit fürkésztem. Olyanok voltak számomra, mint két felbecsülhetetlen értékű drágakő. Eddig is észrevettem ezeket benne, de most mintha... kétszeresére nőtt volna bennem minden érzés vele kapcsolatban. Gyönyörűbbnek láttam őt, mint valaha. Az elvesztésének gondolata egy pillanat alatt megfordított bennem mindent.

       Ahhoz tudnám ezt az egészet hasonlítani, mintha az egyik faladon lévő festményedet, ami már régóta ott ékesíti a szobádat, egyik nap megállsz, és megcsodálod. És rájössz, hogy egy fantasztikus remekmű lóg a faladon. Bár eddig is az volt, de te mégsem vetted eléggé észre, és elmentél mellette. Talán mikor megvetted, még láttad benne a szépet, de az idő múlásával hajlandóak vagyunk elfelejteni a dolgok értékét, és ez az emberekkel sincs másképp. Hamar megszokjuk, és megunjuk a dolgainkat, keresünk helyette valami mást, valami újat, amit ismét csodálhatunk egy ideig. Az emberek csak akkor emlékeznek rá újra, milyen értékes is valójában, ha az a dolog megsérül, vagy elveszik. A festményről bár a hétköznapokban nem tűnik fel, milyen szép, de ha valaki leveszi a falról, azonnal észrevesszük, hogy hiányzik. Vajon normális, hogy az emberekkel is ugyanígy bánunk? Miért felejtjük el olyan könnyen, hogy mit is birtokolunk valójában? Elfelejtettem, mennyivel szegényebb voltam őnélküle. Minden nap hálát kellene hogy adjak az égnek azért, hogy ő van nekem... ehelyett képes voltam még ha csak gondolatban is, de elfordulni tőle, más felé. A mellkasomban égetett a bűntudat. Egyszerűen azt éreztem, a lehető legjobbat akarom neki adni, itt és most.

       - Bármit kérsz, én megteszem neked. A lehető legjobbat akarom neked, ugye tudod? – mondtam a fülébe félig suttogva, és apró csókokkal hintettem végig gyönyörű állkapcsának vonalát. Eközben lehúztam róla az alsóját, így már csak csupasz testét tudhattam magam alatt. Kezeivel ő is elkezdte rólam lehúzni, én pedig a végén segítettem neki, és egy mozdulattal lerántottam magamról a fehérneműt.

       - Tudod mit kérek, Chanyeol? – suttogta vissza a fülembe, én pedig érdeklődve néztem rá. Egyszer csak mindkét kezével megmarkolta csupasz fenekemet, és a csípőmet egy határozott mozdulattal a sajátjához rántotta, amivel még rá is segített a mozdulatra. Merevedő férfiasságaink hirtelen egymáshoz nyomódtak, amitől egy olyan váratlan élvezethullám söpört végig a testemen, hogy egy önkéntelen, hangos sóhaj préselődött ki ajkaimon.  – Bizonyítsd be azt, amit az előbb mondtál – fogta meg fejem két oldalát, majd még közelebb húzott magához. Kéjes hangon, lassan taglalva mondta ki azt a két szót, ami rárakta számomra az i-re a pontot. - Basszál. Meg.

       E két szó hangzása csengett a fülemben, miközben féloldalas mosolyra húzva számat kissé elemelkedtem Baektől, széttettem a lábát, és miután végignyaltam mutatóujjamon, óvatos, mégis  határozott mozdulattal becsúsztattam azt oda, ahová kell. Valahogy annak a bizonyos idegenségnek, vagy furcsa érzésnek ami ezzel kapcsolatban eddig mindig elkapott, most nyoma se volt. Olyan énem bújt ki belőlem, amit még én sem ismertem. A világ legtermészetesebb dolgának tűnt számomra, hogy én most ezt teszem, és bár az ismeretlenbe ugrottam bele, fel sem merült bennem, hogy ez rossz lehet. Az agyamban élt egy szilárd elképzelés, egy élvezetes érzés, melyet minél előbb meg akartam élni, Őbenne.

       Ez az elképzelés, a látványa, annak érzése hogy bár csak ujjal, de érzem őt, tovább spannolta bennem a vágyat, és – bár így utólag nem is tudom, hogy az előzmények után hogy lehet – de úgy álltam odalenn, mint még talán soha. Nem haboztam, jöhetett a második ujjam is, amit Baek arcán láttam tükröződni, de most az egyszer a saját vágyam az óvatosságot elhomályosította az elmémben. Ahogy egyre közelebb értem a célhoz, annyival lettem türelmetlenebb. Baeken láttam az összpontosítást, hogy lazítani próbál, főleg miután már a harmadik ujjam is beszállt a játékba. Valószínű ő is elszokott a dologtól, de erre én ott akkor egy cseppet sem gondoltam, mert egyszerűen benne akartam lenni, és kész. Eljutott idáig az agyam, pedig korábban azt gondoltam, biztosan hosszú munka lesz számomra - még akkor is ha egyszer végre sikerül megtennünk ezt az egészet -, hogy felhőtlenül tudjam élvezni. Most pedig egyik napról a másikra történt ez a „törés” bennem, amit persze egyáltalán nem bánok.

       Amikor már úgy éreztem, egyszerűen nem bírom tovább, kihúztam ujjaimat, és felkészültem arra, hogy mással helyettesítsem. Ködös elmémből egy pillanatra Baek kizökkentett.

       - Várj... – lihegte, majd jobbra fordult, gyorsan kinyitotta a fiókot, és egy lila flakont nyomott a kezembe. – Így egészen biztos hogy mindkettőnek jó lesz – mosolyodott el.

       Egy-két másodperc kellett hogy felfogjam mit is akart ezzel mondani, annyira benne voltam az egészben, de gyorsan kapcsoltam. A tubus kupakját felnyitottam, nyomtam belőle bőségesen a tenyeremre, majd magamra és egyben Baek bejáratára is kentem belőle. Már attól is összerezzentem, ahogy a saját kezemmel magamhoz értem, úgyhogy a földre hajítottam a flakont, megfogtam Baek combjait, közelebb helyezkedtem közéjük, és merevségemmel lassan belé hatoltam.

       Az a pillanat... leírhatatlan volt számomra. Tényleg... sosem éltem még át ilyen mámorító dolgot. Sokkal, sokkal de sokkal jobb érzés volt, mint amit a fejemben elképzeltem. És még el sem kezdtem mozogni!

       Lehunyt szemekkel lassan csípőmet ki-be kezdtem mozgatni, szemeimet lehunytam, és erősen az ajkamba haraptam. Te jó ég, ez... Ez...

       És nem hittem, hogy lehet még ennél jobb, de mikor Baek hangosan sóhajtozni kezdett alattam, az mindent felülmúlt. És most még a szemem is csukva volt, ami azt jelentette, hogy ha ehhez az egészhez hozzájön az ő gyönyörű, csodálatos élvezkedő arckifejezése, akkor TUTI, hogy azonnal el fogok menni... Rettenetesen vissza kellett magam fogni, hogy ne próbáljak meg elmenni minden egyes mozzanatnál.

       - Ah Chanyeol... – mondta ki a nevemet kéjesen, és szinte majdnem rászóltam, hogy ne csinálja, mert egyszerűen nem bírom...! – Csináld erősebben... kicsit... gyohrsabban... – mondta lihegve.

Mi lesz ennek a vége? Én azonnal elmegyek!

       Nem baj, hallgattam rá, és pont az ellenkezője következett be amit gondoltam. Így talán kicsit kevésbé volt olyan „szinte már kínzóan jó”, egyszerűen csak folyamatos fenomenális érzés kerített a hatalmába minden egyes lökéssel, viszont nem táncoltam minden ezredmásodpercben pengeélen. Baek kezdte átvenni saját csípőjével is a ritmust, és a végén teljesen egymásra hangolódtunk. Elmémmel belevesztem az élvezetek tengerébe. Most már ki nyitottam a szememet, és Baek enyhén verejtékes haja, kéjtől elhomályosított tekintete nézett vissza rám, ami még inkább fokozta bennem az élvezeti hatást. Szinte alig hittem el hogy komolyan itt vagyunk, ő van alattam, és én eddig EZT nem mertem megtenni. Normális voltam én?!

        Mikor pillantásunk találkozott, ő mosolyogva sóhajtozott tovább, melyet széles vigyorral viszonoztam, és mozogtam benne tovább. Nem tudom hogy meddig lehettünk így. Talán csak két percig, vagy több mint tíz percig – az időérzékem elhagyott. Ez a legjobb az egészben:  semmi más nem létezik ekkor, csak te, Ő, és a kettőtök egységéből megszülető mámor.

Már rólam is csurgott a veríték, és kezdtem fáradni, úgyhogy kissé lelassítottam a tempón. Azonban ez a változás valamit átkapcsolt bennem, mert hirtelen érezni kezdtem, hogy közeledek a csúcshoz.

       - Úr Isten... – leheltem ki, majd először lassabb, de mélyebb mozdulatokkal mozogtam Baekben, aki szintén hangos sóhajokkal jutalmazta ezt. A következő pillanatban a csípőm szinte magától lökött egy hatalmasat, és onnantól kezdve behunytam a szemem, fejem hátravetettem, és olyan erőteljesen, gyorsan mozogtam, amennyire csak lehetett. Innen nem volt visszaút. Éreztem, hogy Baek is ugyanígy tesz, úgyhogy valószínű, ő is elért a csúcsra.

       - Óh te jó ég... – lehelte ki utolsó erejével Baek, én pedig erősen lihegve igyekeztem visszatérni a „földi életbe”. Baek arcára néztem, amelyen huncut mosolya bújt meg. Szélesen elvigyorodtam, és kezdtem felfogni, mi is történt itt. Egy semmihez sem fogható dolog, amit... ha ez tényleg ilyen fantasztikus... akkor naponta tízszer fogunk csinálni!

       - Azért tűrhető volt, nem? – kérdezte, és kuncogott.

       - Hát... kibírtam – válaszoltam viccelve, és én is elnevettem magam. – Istenem... annyira szeretlek téged – borultam rá, és tenyereinket összekulcsolva hosszasan megcsókoltam.

       - Mh... azért vigyázz, ne nagyon... – nézett közénk Baek - ...tudod ez egy kissé piszkos tevékenység.

       - Ha ezt jelenti a piszkos, akkor imádom a piszkos dolgokat – vigyorogtam rá.

       - Tudod mire gondoltam! – bökte meg az arcomat. – Gyere, tusoljunk le.

       Birtokba vettük a fürdőszobát, ahol mindketten beálltunk a zuhany alá. Baek testét nézve imádtam a gondolatot, hogy immár teljesen az egyém. Hogy benne voltam, és magamévá tettem ezt a gyönyörű teremtést. És még hányszor fogom!

       - Nem is tudom, mi lesz később, ha már elsőre ilyen jól egymársa vagyunk hangolódva – mondta Baek, miután törülközővel a haját dörzsölte kifelé menet a fürdőből. Borzas hajával kiváltképp szexi látványt nyújtott.

       - Vigyáznunk kell, a végén még egy másodpercesek lesznek a meneteink – mondtam nevetve, és a csípőm köré tekertem a törülközőmet. Egyszer csak a hasam egy hatalmasat korrant.

       - Valaki éhesnek hangzik – fordult felém Baekhyun, és megbökte a hasam. – Ami azt illeti én is ennék valamit... elég sok kalóriát elégettünk, amit be kell pótolni, nem igaz? – vigyorodott el.

       - Én is úgy érzem. Főzzünk valamit?

       - Főz ilyenkor a halál! – dobta le magát az ágyra Baek. – Rendeljünk pizzát.

       - A változatosság kedvéért, mi? – mosolyogtam cinikusan. – Mondjuk sok választásunk nincs is így este tizenegy tájékán. Akkor betelefonálok... – vettem a kezem ügyébe a mobilomat, és leültem Baek mellé az ágyra. – Milyet kérsz?

       - Hm... azt hiszem, talán újra megjött a kedvem egy kis trópusihoz  – kacsintott egyet rám Baekhyun szélesen mosolyogva, én pedig nem bírtam ki, hogy ne döntsem le egy csókkal az ágyra. Pár perc önfeledt csókolózás után egyszer csak letolt magáról.

       - Hé, azt akarod, hogy éhen haljak itt alattad? – mondta viccesen szemrehányva.

       - Elnézést, máris leadom a rendelését – tisztelegtem neki, és tárcsázni kezdtem. Leadtam a rendelést egy bolognai és egy trópusi pizzára, ami hamar meg is érkezett hozzánk. Az ágyban fekve hallottuk a csengetést.

       - Majd én behozom neked, nehogy kikelj innen a jó kis takaró alól – mondtam Baeknek, majd adtam egy puszit a homlokára, és kiszaladtam. Átvettem a pizzákat, és letettem a konyha asztalára.

A nappaliban lévő kisfiókos szekrényhez mentem. A legalsó fiók hátuljából elővettem egy apró dobozt, amit már régóta őrizgettem ott. Még a kapcsolatunk elején vettem, de valahogy sosem volt elég bátorságom odaadni. Valahol meg is gondoltam magam, mert utólag őrültségnek tartottam, hogy ilyen hamar megvettem, és azt gondoltam Baek is biztos ezt fogja gondolni, ha megpróbálom odaadni neki. Főleg amióta fennálltak közöttünk a problémák, nem éreztem úgy, hogy alkalmas lenne, és egyáltalán elfogadná. Hosszú idők óta most érzem úgy, hogy megpróbálhatnám... végre rendben van minden, és sínen vagyunk. Talán van mögöttünk annyi tapasztalat és érzelem, hogy ez nem sülhet el rosszul, úgyhogy most elhatároztam, hogy összeszedem a bátorságomat... és odaadom neki.

       Felnyitottam a trópusi pizza dobozának tetejét, majd a hűtőből elővettem a kechupot. Tüzetes mozdulatokkal egy feliratot írtam a pizzára, megpróbálva nem elcseszni az egészet (és hozzám egészen meglepő módon sikerült is megúszni anélkül, hogy a fele elfolyjon!). A kis dobozkát a pizza mellé tettem, majd mikor megnéztem a „művemet”, izgatott lettem, és dobogni kezdett a szívem. Vajon mit fog szólni ehhez?

       - Hé, hol vagy már? Kezdem magam úgy érezni mint egy etióp! – kiabálta a szobából. – Nem jéghideg pizzát akarok ám enni!

       - Jövök máris uram! – kiáltottam vissza, majd egy gyorsan kifújt levegő után felkaptam a két doboz pizzát, és bevittem a hálóba. – Parancsoljon – tettem az ágyon törökülésben ülő Baekhyun elé a saját pizzájának dobozát.

       ...Legalábbis azt akartam, de természetesen nem sikerült. Mikor egyszerre nyitottuk fel a dobozok fedelét, akkor vettem észre, hogy a bizonyos meglepetés... előttem van.

       - Hé, mégse trópusit rendeltél nekem? – nézte értetlenül a bolognai pizzáját Baekhyun, majd rám nézett. – Vagy... – siklott át tekintete az előttem lévő pizzára, amire szép kechup-betűkkel volt ráírva: „Hozzám jössz?”

       Baekhyun lefagyott. Egyszer a pizzára pislogott, egyszer rám, aztán újra a pizzára nézett, majd megint rám. Ekkor már láttam, hogy a nevetés kerülgeti, ami készül belőle kitörni. Az én fejem pedig legalább olyan piros kezdett lenni, mint a kechup, és úgy éreztem, mintha bekenték volna az arcomat chilli szósszal.

       Nem csalódtam Chanyeol. Nem csalódtam. NANÁ hogy még a kezének a megkérését is képes vagy elcseszni. Naná, hogy megcseréled azt a két rohadt, elcseszett pizzát!!

       Baekhyun szélesen elvigyorodott, és erőteljesen nevetni kezdett. Nem tudtam eldönteni hogy min nevet.  Azon hogy elcsesztem, vagy magán a tényen, hogy megkértem a kezét? Teljesen meg voltam zavarodva. Mondj már valamit, Baekhyun! Legalább annyit, hogy „te idióta, mit gondolsz majd hozzá megyek egy ilyen balfékhez, mint te?” Vagy valamit!

       - Istenem, Chanyeol – törölgette a nevetéstől enyhén bekönnyesedett szemét, majd megfogta a kis dobozkát a pizza mellől, és kinyitotta. Akkor láttam, hogy a gyűrű láttán kezdte el felfogni, ez mit is jelent valójában, és meghatódott; mintha aprócska könnyek is gyűltek volna a szemében. Mosolyogva nézte pár pillanatig, majd kivette a a dobozból, és lassan felhúzta az ujjára.

       - Ez... – néztem dobogó szívvel az immár gyűrűs kezét, majd a szemébe néztem. – Ez akkor... azt jelenti, hogy...? – hebegtem habogtam.

       - Azt hogy NANÁ, te barom! – vigyorodott el szélesen, majd hirtelen megcsókolt, én pedig majd szétrobbantam a boldogságtól.

       Nem is tudom meddig csókolózhattunk így ott az ágyon. A pizzák persze réges-régen kihűltek – de őszintén szólva nem igazán tudott érdekelni, mivel épp most fogadta el életem szerelme, hogy velem fogja leélni az életét. Velem... egy szerencsétlen, langaléta pizzafutárral. 

Vége

*** 

Kedves olvasóim... ezennel búcsúzik tőletek a Naughty Pizzas. T_T Nem tudom előre megmondani a jövőt, de most úgy érzem, én már nem tervezek ezzel a történettel kapcsolatban írni, azt hiszem eléggé kipörgettem a dolgot. Maximum ha eszembe jut egy-két szituáció, talán aprócska oneshotok, mini novellák várhatóak, de ez attól függ, lesz-e hozzá ihlet, ötlet... minden esetre ti vagytok azok akik ezt a történetet éltették, akik mindig, örökké inspiráltak hogy írjam, csináljam. <333 És mint mindig, most is mérhetetlenül hálás vagyok nektek ezért, és bár sajnálom hogy ekkora csúszással jött az utolsó rész... szívem-lelkem beleadtam, hogy jó legyen, remélem sikerült! Kérlek benneteket, hogy foglaljátok össze véleményeteket itt a bejegyzés alatt akár az egész történetről, vagy csak úgy magáról a második évadról, vagy akár az utolsó részről, (annak örülnék ha valaki mind a háromról írna egy kicsit *-*). Mindig rengeteg visszajelzést kapok (ahhoz képest hogy az olvasóknak ez mennyire szokása), úgyhogy ezt is nagyon-nagyon köszönöm nektek. Imádom, hogy sikerül nektek élményt adni, és számomra ez a legfontosabb, hogy nektek örömet szerezzek. ^^ Remélem ezúttal is sikerült! *Hatalmas, összefoglaló virtuális ölelés*<3333

[[ btw, Ha valakinek kedve van egy kis "felidézéshez", itt egy nagyon jó kis videó ami inspirált engem is ;3 KATT ]]
 

EXTRA! - 6. fejezet

- Boldog szülinapot – mosolygott rám miután elvált tőlem, és a kezembe adta a szatyrot.

A szülinapom... ma van a szülinapom?

Az agyam teljesen betelt. Cassidyre néztem, aki megszeppenten pislogott mellettem, és kissé zavartan mosolygott.

- Áh... így már mindent értek. – mondta halkan, majd egy aprócskát meghajolt, és elsietett a kocsija felé.

- Vá...rj – szóltam felé először hangosabban, majd határozottságom egyik pillanatról a másikra eltűnt. Mit csináljak? Mit csináljak??

- Így már én is mindent értek – mosolygott rám Baek, azonban szemében nagy fájdalom tükröződött, amelybe minél tovább pillantottam, annál inkább marcangolta szét a szívemet. Soha... soha nem akartalak így látni... – Menj. Magyarázkodj. – biccentett Cassidy felé, majd gyorsan sarkon fordult és elindult haza. Én pár másodpercig még lefagyva álltam, a szívem ezerrel vert, a kétségbeesés szorongatta a torkom, és legbelül ordítottam már.

- Nem! Baekhyun! Félreérted! – kiabáltam utána, és utána futottam. A karja után kaptam, és magam felé fordítottam, minek következtében a kezemben lévő meglepetés pizzája a földön landolt. A doboz kinyílott, így felfedődött tartalma, melyen a kecsap az ütődés következtében kissé elmaszatolódott, de a felirat még kiolvasható volt. Baek ránézett, majd gúnyosan rám mosolygott.

- Vigasz ajándék?... Ez igazán szép. Hát úgy tűnik kissé balul sült el a dolog, igaz? Nem baj. Azért remélem az én ajándékomnak örülni fogsz. Ott van a barátnőd kocsija mögött. – mondta, majd elindult újból.

- Nem a barátnőm! – kiabáltam, és követtem. Mit csináljak, hogy elhiggye?

- Megtennéd hogy nem követsz? Menj, és nézd meg, ha már ennyit spóroltam rá! És ismétlem: ne kövess! – nézett rám szúrós szemmel, és határozottan tovább ment.

- Baek... – suttogtam magam elé utána nézve. A torkomban gombóc keletkezett, majd elsírtam magam. A szétplaccsant pizzát felrúgtam mérgemben, majd lassan az ajándékszatyorba néztem. Egy doboz bonbon volt benne, valamint egy kulcs. Méghozzá egy slusszkulcs.

Ugye nem...

Gyorsan elindultam a pizzázó előtt álló kocsik felé, Cassidyé még mindig ott állt. Mögötte viszont megpillantottam az ajándékomat... ami egy zsír új, piros, csillogó robogó volt.

„...ha már ennyit spóroltam rá!” – visszhangzottak Baek szavai a fejemben.

Ő komolyan vett nekem egy robogót. Istenem! Mennyire drága lehetett? És mennyit keres valójában Baekhyun, hogy így félrerakosgatott? Csak miattam? Istenem... Azonnal meg kell keresnem, és...

„Ne kövess!”

... illetve, haza kell mennem. Biztos hogy valahová máshová ment, úgyhogy türelmesen meg kell várnom. Ma mindent rendbe kell hoznom. MINDENT.

Cassidy kocsijára pillantottam. A volánnál ült, és idegesen nézett maga elé. Mit gondolhat? És mi van, ha ezt más is megtudja? Meg kell akadályoznom, különben száz százalék, hogy kirúgnak.

Bekopogtam a kocsi ajtaján, ő pedig összerezzent és rám pillantott. Hogy halkan tudjunk beszélni erről, átmentem a másik oldalra és beszálltam mellé a kocsiba.

- Ne haragudj, én nem... – kezdett el magyarázkodni.

- Ne mondj semmit. Én vagyok a hülye. Te nem tudhattad.

Cassidy sóhajtott egyet.

- Én csak... szóval nagyon sajnálom, ha gondot okoztam a kapcsolatodban. Ugye minden rendben? – nézett rám aggódva a kék szemeivel.

- Nyugi. Semmi gond – füllentettem kicsit hogy ne aggódjon. Még mindig nagyon hülyén éreztem magam amiatt, hogy most tudja, meleg vagyok. – Figyelj... kérlek... ne mondd el senkinek.

Cassidy elmosolyodott.

- Nem fogom, megígérem. Tudom, hogy ez gond lehet neked. És békén foglak hagyni, megígérem.

- Jaj... nem úgy értem, én...

- Egyébként – mosolygott rám – nagyon aranyosak vagytok. Összeilletek.

Jesszusom. Senki se mondta még ezt. Illetve úgy egyáltalán senki se tud még rólunk. Nem is tudtam hogy reagáljam ezt le, úgyhogy zavaromban elnéztem, és éreztem hogy az arcomat enyhe forróság önti el.

- Hhát... köszi – igazgattam meg a sapkámat a fejemen – akkor azt hiszem most megyek is. – mondtam, majd kinyitottam az ajtót.

- Rendben. És ne aggódj, tényleg tartom a szám.

Bólintottam egyet, majd becsuktam az ajtót. Ismét az új robogómra néztem, amire pillantva összeszorult a szívem. Mit gondolhat most Baek? Azt hiszi, megcsaltam, ő meg ennyire szeret, hogy így gondolt rám. Nagyon fájhat neki. Istenem Baek, gyere haza, és beszéljük meg!

Az új robogóval mentem haza. Úgy ment, mint egy álom. Otthon folyamatos gyomorideggel járkáltam fel-alá, és vártam, hogy Baek hazajöjjön. Mikor már egy órája vártam, megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Aggódni kezdtem, és már majdnem elmentem megkeresni húsz perc után, amikor betoppant.

- Hol voltál ennyi ideig? – álltam fel azonnal a székről mikor megpillantottam.

- A temetőben – mondta higgadtan, miközben levetette a cipőjét.

- Ah. Szóval a temetőben... – Sehunnál... ez most egy „visszavágás-szerűség” akar lenni?

- Tudod nekem már csak ő maradt, akihez eljárkálhatok késő estig. Bár mi túl sokmindent nem tudunk csinálni, mivel elválaszt minket egy pár méter föld – bökött oda. – Ti azért biztosan jobban szórakoztatok tegnap.

- Nincs semmilyen mi! Baekhyun, hajlandó lennél végighallgatni végre?

- Azt akarod beadni, hogy nincs semmi? Ó, hát persze... én vagyok a hülye. Hiszen tucatnyi meztelen szőke kékszemű nőkről szóló internetes oldalak, amik mellesleg kifejezetten hasonlítanak a kis munkatárs lánykára, a velem történő szexuális kapcsolat nem kívánása, a késő estig való elmaradás mindenféle jelzés nélkül, a munkahelyi panaszkodás radikális csökkenése, és egy hirtelen találkozás a pizzázó előtt egy nagy csöcsű, szőke, kék szemű bombázóval aki nagy mosollyal köszönt téged, egészen biztosan csak a véletlen művei. Én vagyok túl paranoiás, igaz?

- Ez... ez úgy tűnhet, mintha vele bármilyen viszonyom lenne, de NEM! Nincs, és Baekhyun hinned kell nekem! Soha, soha nem tudnám ezt veled megtenni, érted? – közeledtem felé. – Szeretlek. Szeretlek mindennél jobban – simítottam álla alá, melyet teljesen közönbösen vett.

- És szégyellsz, mindennél jobban. Igaz?... Hát, reménykedj hogy a szőkeségednek ne járjon el a szája, különben vége a munkának, és nem lesz mire használod a csilli-villi robogód – mondta, majd elment mellettem, be a hálóba.

- Istenem, mit mondjak hogy elhidd? Mit? Baekhyun, kérlek! – siettem utána, majd megálltam az ajtóban. – Mit mondjak? Én... – kezdtem nagyon kétségbeesni. Csak néztem Baekhyun alakját, amint öltözködni kezd. Gyönyörű arcát, imádott porcikáit... és ha arra gondoltam, hogy most ezt elveszítem, lélekben máris meghaltam. – Nem akarlak elveszíteni... mindennél jobban félek ettől... hidd el, nem merném megkockáztatni... hogy akarhatnék mást, mint téged? Tökéletes vagy, és egyszerűen... imádlak, érted? Kit érdekel egy szőke nő? Kit, amikor itt van egy ilyen teremtés nekem, mint te? – közeledtem felé, és nekem háttal álló alakját – melyről immár a póló is hiányzott - finoman, félénken átöleltem. Bársonyos bőrének érintése nagyon megnyugtatott. Hogy is juthatott egyáltalán eszembe hogy nekem más kell?

- Könyörgöm Baek...higgy nekem... – suttogtam a fülébe kissé elcsukló hangon, miközben simogattam a vállát, és nyakára egy finom csókot hintettem. – Nem tudok elképzelni nálad nagyobb kincset az életemben.

Éreztem hogy egy könnycsepp legördül az arcomon, a torkomban lévő gombóc viszont eltűnt. Csak öleltem és öleltem a testét, mint aki attól fél hogy bármelyik pillanatban eltűnhet a kezei közül. Arcomat nyakába fúrtam, és beszívtam édes illatát. Belehalok ha ezt nem érezhetem egész életemben.

Baekhyun sóhajtott egyet, majd megfordult. A szemembe nézett, nagyon hosszasan és mélyen. Én kétségbeesett tekintettel álltam pillantását, reménykedve hogy hisz nekem.

- Annyira szeretném ha igaz lenne amit mondanál.

- Igaz. Kérlek, hidd el. És minden félreértést jóvá teszek. Megígérem. Minden jobb lesz. Csak ne küldj el – mondtam neki szipogva.

Egyszer csak Baek az arcom felé nyúlt két kezével, és kitörölte a könnyet a szemem alól.

- Ha mégis kiderül hogy hazudtál, abba bele fogok halni.

Szóval hisz nekem. Oh, Baekhyun!

Széles mosoly jelent meg az arcomon, és szorosan átöleltem kedvesemet.

- Annyira örülök...

- Tudod, én sem akarlak téged elveszíteni – mondta, majd kibontakozott az ölelésemből, és halvány féloldalas mosoly jelent meg arcán. – Hisz most vettem neked egy robogót.

- Istenem, annyira köszönöm! Fantasztikus, és egyáltalán nem kellett volna! Nekem az eddigi legnagyobb ajándékom számodra egy nyamvadt bizsu karkötő volt, erre te veszel egy robogót! Nehéz lesz ezt felülmúlni, tudod? Főleg pizzafutári fizetésből – mosolyodtam el, melyet viszonzott.

Hamarosan lefeküdtünk aludni. Arra gondoltam, most hogy kibékültünk, és minden rendben, különösen jó lenne ha történne valami. Úgyhogy mikor épp készült volna Baek lekapcsolni a kisvillant, a kezét finoman elvettem a kapcsolóról, és hosszasan megcsókoltam. Közelebb bújtam hozzá, és egyik kezem a nyakára simítottam, másikkal pedig a pólója alá nyúltam. Hirtelen érintésemre hosszasan sóhajtott orrán keresztül. Simogatásom közben nyelvemmel is beszálltam a buliba, és feljebb másztam. Iszonyatosan megkívántam a testét. Most jöttem csak rá igazán, mennyire fontos nekem ő.

Nagy cuppanással elváltam szájától, mely kissé kipirosodott az egyre vadabb csóktól, majd határozottam levettem róla a pólót, ezzel felfedve tökéletes vonalait. Kulcscsontját kezdtem el csókokkal hinteni, miközben kezemmel alhasán jártam, és hirtelen rámarkoltam a bokszerében rejlő, és jócskán éledező MiniBaek-re. (Ez most komoly? Tényleg azt mondtam rá hogy MiniBaek?... na mindegy.) Ezt az aprócska sóhajok is igazolták, melyek Baek szájából hangzottak el. Jobban fölé feküdtem, és csípőmet az övéhez nyomtam. Erre már én is egy hangosabb nyögést hallattam. Baekhyun átölelt, és átfordított a hátamra. Most én kaptam a nyakamra a csókokat, majd egyre lejjebb, és lejjebb. Végül már az alhasamnál járt puha ajkaival, és szájával elkezdte lehúzni a bokszeremet. Tudtam mire készül, úgyhogy finoman megfogtam fejét, és felhúztam magamhoz.

- Én most mást szeretnék. – mosolyogtam rá.

- Chanyeol, nem kell. Tényleg. Én nagyon-nagyon szívesen tenném most ezt is – mondta mosolyogva, majd egy apró csók után ismét lement. Már majdnem lehúzta az alsógatyám, mikor egyszer csak valami átvette az agyamban az irányítást, és határozottam felhúztam magam mellé Baeket, majd egy mozdulattal átfordítottam a hátára, közelről, mélyen a szemébe néztem, majd a lábai közé benyúltam egyik kezemmel.

- Én. Most. Itt leszek, bent. Érted? – mondtam határozottan, majd rámarkoltam, mire ő hangosan felnyögött, és utána elégedetten elvigyorodott.

EXTRA! - 5. fejezet

- Cas... – szóltam volna utána, de félúton meggondoltam magam. Jobb ez így. Sajgott a szívem, mert megbántottam, de azonnal az eszembe jutott Baekhyun. Máris mardosni kezdett a lelkiismeret ha az elmúlt perc történéseire gondoltam. A mobilomhoz nyúltam, és a képernyő vagy öt nem fogadott hívást mutatott. Nagyot sóhajtottam, és ujjaim automatikusan a hívás gombra irányultak, de eszembe jutott, hogy ha felhívom, azonnal kell majd valami okot adnom, hogy miért késtem, hol voltam idáig. De jelen pillanatban egyetlen egy sem jutott eszembe, így úgy döntöttem, inkább elrakom a telefont, és hazamegyek, út közben pedig kitalálok valamit.

Beültem a kocsiba, és a sebességtáblákkal mit sem törődve nyomtam a gázt, hogy minél előbb beérjek a céghez, és a kocsit letéve haza tudjak motorozni.

Mit gondolhat? Mégis mit találjak ki, mi tartott idáig? Miért nem hallottam a telefont? Istenem... meddig süllyedtem... ráadásul rettenetesen hazudok, Baekhyunt pedig nehezen lehet becsapni.

Mondjam el neki az igazat? Lehet hogy az őszinteség lenne a legjobb? De most egyébként sincs valami fényes állapotba a kapcsolatunk, ez pedig csak rontana a helyzeten. Istenem, én idióta...

Ha belegondolok, nagyonis jó hogy Cassidy most megsértődött rám. Legalább nem kerülök vele kapcsolatba.

Egész úton rágtam a számat, és próbáltam kiötölni valamit, mit mondjak Baeknek. Végül arra jutottam, hogy azt mondom, a főnök bent tartott, aztán bedöglött a motor, és sokáig tartott, mire megszereltem. Igen, ezt azt hiszem hihető lesz...

Egy seggfej vagyok. – gondoltam magamban, miközben leszálltam a motorról. Sebesen levettem magamról a sisakot, és dobogó szívvel, sebes léptekkel közeledtem afelé a bizonyos zöld bejáratiajtó felé.

- Hahó, Baek... – szóltam határozottan, de halkan. Már majdnem éjfél volt, ilyenkor már le szoktunk feküdni aludni. Tényleg, a hamburger amiért eredetileg bementem Cassidyhez... azt sem hoztam. De Baek biztos vacsorázott már.

Nem volt a konyhában, sem pedig a nappaliban, a fürdő ajtaja nyitva volt, így a háló felé vettem az irányt. Az ágytakaró kipúposodott, és Baek borzos haja is feltűnt alóla. Háttal feküdt nekem. Először azt hittem alszik, de a kislámpa égett, ráadásul ahogy betorpantam, és halkan suttogtam a nevét, rögtön megfordult. A torkomban dobogott a szívem.

- Szervusz Chanyeol – ült fel az ágyban. A szemei vörösek voltak, arca fáradt, szája szélén aprócska mosoly bújt meg, de úgy láttam, nem őszinte.

- Baek... – mentem oda hozzá gyorsan, majd leültem az ágyra, és átöleltem. Ő is visszaölelt, és megsimogatta a hátamat. Ezután elváltam tőle, és a szemébe néztem: közelről még gyötörtebbnek tűnt. Talán csak fáradt? Lehet hogy felébresztettem.

Egy ideig csak néztem a szemébe, és nem szóltam semmit. Csodálkoztam azon, nem rohant le rögtön, hogy hol voltam eddig. Még csak mérgesnek sem tűnt.

Szemem sarkából egyszer csak észrevettem egy pár gyűrött papírzsebkendőt a párna mellett.

- Te... te sírtál? – kérdeztem kissé kétségbeesetten. Ugye nem...

- Hogy mi? – nézett maga mellé Baek, és a párna alá gyűrte a zsepiket. – Nem, csak meg vagyok egy kicsit fázva – nézett újra rám.

Nem tudtam hogy higgyek-e neki, de itt volt az ideje, hogy megmagyarázzam a késésem, mielőtt bármi is gyanús lenne.

- Ne haragudj hogy nem jöttem előbb, csak a főnök bent tartott, aztán a motorom is bedöglött. Hazajöttem volna gyalog, de azt mondta, javítsam meg most... a telefont sem hallottam. Bocsáss meg – nyeltem egy nagyot, és lesütöttem a szememet. Elhadartam az okot, igyekeztem közömbösen mondani, hogy véletlen se tűnjön fel hogy nem mondok igazat, és hogy mindeközben mekkora szemétládának érzem magamat.

- Semmi baj – mondta magára erőltetve egy újabb mosolyt, és simított párat a vállamon. – Menj, zuhanyozz le és feküdj le. Késő van – dőlt hátra újra. Én csak bólintottam egyet, és hirtelen egy gombóc nőtt a torkomban. Nem azért mert sírtam volna, csak egyszerűen nem bírtam tovább ezt a légkört. Ezt a képmutatást. Én is, és ő is. Tudom hogy valami baj van. És én vagyok a baj okozója. De ha valakinek, akkor nekem most aztán nem lenne jogom kérdezősködni, mégis mi a gond. De ő sem kérdez semmit. Mi folyik köztünk? Annyira szeretném rendbehozni...

Elhatároztam, hogy mindenemmel azon leszek, hogy minden olyan legyen köztünk, mint régen, a kapcsolatunk legelején. Hogy olyan legyek Baeknek, aki érdemes arra, hogy vele legyen. Boldoggá fogom tenni őt!

**

Reggel sajnálattal konstatáltam, hogy Baek nincs mellettem, pedig úgy átöleltem volna még. Korán ment munkába. Rossz érzés volt, hogy ez a furcsa helyzet volt az utolsó emlékünk egymásról a nap hátralévő részéig. Mire én tegnap mellé feküdtem, ő már aludt, pedig szívesen beszéltem volna vele, de csak annyit tehettem, hogy álmában simogattam.

Elszántan keltem fel. Elhatároztam, hogy meglepem őt ma valamivel, és különlegessé fogom tenni ezt az estét a számára. Újra az igazi mosolyát szeretném látni!

Ez hajtott egész nap. Cassidy nem volt bent a munkahelyen – hála istennek. Nagyon kínos lett volna. Gondolom a sebesülése miatt most táppénzre ment, így egy darabig nem is lesz, úgyhogy lesz időm leülepíteni magamban a történteket, és újra sínre kerülni Baekkel! Figthing!

Bementem a szakácshoz – illetve, inkább belógtam, mert  a főnök kinyírt volna, hogy mit keresek ott – mert volt egy tervem, mi is lehetne Baek számára a meglepetés.

- Hahó, Shindong!

- Áh, csá Chanyeol, te meg mi járatba vagy itt? Csak nem feljebb léptél a ranglétrán? – röhögött Shindong a fehér köpenyében, lisztes kézzel.

- Nem, nem igazán, igazából egy szívességet kérnék – vakartam fejem hátulját zavartan. Igazából jóban voltam Shindonggal, de még sose kértem tőle semmit, meg ő se tőlem – nem tudtam hogy fogadja a dolog.

- Na, hát mi lenne az?

- Öhm... lehet, hogy fura lesz ez a kérés, de... csinálhatnék egy saját pizzát? Egy meglepetés lenne valaki számára. Persze... kifizetném, teljes mértékben. Illetve, hát miért ne fizetném ki, igaz? Hehe... – Barom. -  Szóval csak kellene egy sima pizza, és hát mondjuk kechuppal ráírnék, vagy valami. Fogalmam sincs hogy lehet ezt kivitelezni... se... segítenél? – ilyen hülyének nem mostanában éreztem magam.

- Na-na, Chanyeol-baba, csak nem van valaki a láthatáron? – vigyorodott el Shindong, és közelebb jött, majd hangerejét kicsit lejjebb vette. – Csak nem Cassidy? Úgy tudom tetszel ám neki! Fúúú, de dögös az a pipi! Azok a... – már látszott Shindong tekintetén hogy teljes mértékben elképzelte azt amit éppen kimondani készült, de én azonnal közbevágtam.

- NEM! Illetve persze nem arra gondolok hogy nem lennének jók a... na jó, szóval, csak annyi, hogy nem róla van szó! – Mi lenne ha gondolkoznék mielőtt megszólalnék?

- Jól van. Ne aggódj fiam, tökéletes pizzád lesz – veregette meg lisztes kezével a vállamat, és kacsintott egyet. – Mit írjak rá?

Anyám, erre nem gondoltam. A Baekhyun férfinév, ergo, ha ezt iratom rá, akkor végem.

- Igazából... nem is az én szerelmemnek lesz, hanem a nővéremének! Csak megkért hogy csináltassak neki egy ilyet, ma van az évfordulójuk, és nagyon szereti a csávó a pizzát. – Huh! Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan kitalálok ilyen frappáns hazugságot! Bakker... amennyit hazudok mostanság, ha én lennék Pinokkió, már előre dőlnék az orrom súlyától. – A csávó neve Baekhyun. Szóval mit tudom én, gondolom azt hogy szeretlek Baekhyun. És az íze! Legyen rajta bacon, sonka, kukorica, természetesen paradicsom, és jó sok sajt. Nagyon szereti ha sok sajt van rajta. És nehogy legyen rajta ananász! Azt Baekhyun utálja. A bolognaiból is elege van, úgyhogy a darálthús is kimaradhat róla – még mielőtt túl feltűnő lett volna, hogy mennyire ismerem „a nővérem barátjának” az ízlését, befogtam a csőröm.

- Rendben, meglesz öregem. Gyere be érte nap végén.

- Remek! – vigyorodtam el szélesen. - Nagyon köszönöm Shin... – még ki se tudtam mondtani rendesen a nevét, de már elnyomott mindent a főnököm rikácsolása.

- Chanyeol, te mamlasz, hol a francban vagy már?! Azt hiszed azért kapod a fizetést hogy trécselj?! Gyere most azonnal!!

Még vetettem egy hálás pillantást Shindong felé, majd kifutottam a konyhából.

A nap végén kíváncsian tartottam a konyhába a pizzáért. Szuperül nézett ki! Szív alakú volt a tészta, jó nagy és vastag, a tetején pedig sok-sok sajt volt, ami lehetővé tette hogy a kechuppal ráírt szép felirat jól látsszon. Ezen kívül még paradicsom-szívecskék is díszítették. Mesteri munka volt. Nagyon megköszöntem Shindongnak, bár az ára hallatán kicsit ráfagyott az arcomra a mosoly, dehát... a meglepetés miatt megéri. Majd eszünk vajaskenyeret egy darabig...

Jókedvűen mentem kia  boltból, mikor meglepően konstatáltam, hogy Baekhyun tart a pizzázó felé az úton. Nahát! Hogyhogy? Hisz sosem szokott kijönni elém!

Mosolyogva néztem ahogy közeledik. Már csak pár méter választott el minket egymástól, mikor egyszer csak a hátam mögül egy ismerős hang szólalt meg.

- Szia Chanyeol! Ne haragudj ha zavarlak, csak... – szólalt meg Cassidy, majd zavartan és ijedten ránéztem. Majd ismét Baekre siklott a tekintetem, aki ekkor már csak lépésekre volt tőlem. Elképzelésem se volt arról, mi lesz ebből. Mosolyogva megállt előttem, ekkor feltűnt, hogy egy ajándékszatyor van a kezében.

- Szervusz Chanyeol.

- Szi... szia Baekhyun – köszöntem neki én is, de hangom megremegett az izgatottságtól. A szívem eszeveszetten vert, és a víz is elkezdett leverni. Most mi lesz?

Egyszer csak Baek hirtelen odalépett elém, felágaskodott kicsit, majd vállaimon támaszkodva megcsókolt. Szemeim kimeresztettem, és azt gondoltam, ennyi. Végem van.

EXTRA! - 4. fejezet

Másnap a munkahelyemre menet egész végig a tegnap este történtek jártak a fejemben. Egyszerűen nem értettem Baekhyunt. Ezerféle gondolat cikázott bennem, hogy vajon miért csinálta ezt. Elment a kedve? Vagy valóban azt gondolta amit mondott? … Az egész nagyon fura volt.

Végig hajtottam a napot, mint mindig. Vacsorára szerettem volna kedveskedni egy kis hamburgerrel Baeknek, így bementem a konyhára Cassidyhez, aki nekem háttal sürgött forgott a mosogatónál. Elhatároztam azt is, hogy leállítom magam, és többé nem gondolok Úgy rá. Én Baeket szeretem, és kész! Miért gondolnék másra? Meg kell becsülnöm őt!

Szerintem észre sem vette Cassidy, hogy bementem. Zúgott a mosogató, így gondoltam kicsit hangosabban szólok neki, hogy hallja.

- Cassidy! –szóltam, de meglepetésemre ő egy hatalmasat ugrott, és elejtett egy üveg tálat, mely csörömpölő hangot adott ki a mosogatóba landolva. Valószínű eltörhetett, és erre a hangra még én is megijedtem. Rögtön megfordult nagy szemekkel, majd mikor meglátott, elmosolyodott, de a mellkasára tette kezét.

- Ah, Chanyeol, csak te vagy az?! Jézusom… de megijedtem – zilált.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak… - lépdeltem hozzá közelebb, és mondtam volna tovább amiért jöttem, de mikor a tekintetem a mellkasára siklott, elakadt a mondatom, és szemeim kikerekedtek. – Úr Isten, te vérzel!!

- Mi? Hol? – pislogott sűrűen Cassidy, majd ő is oda nézett, ahová meresztettem tekintetemet. A látványtól ő is megijedt: valószínű elvághatta a kezét eléggé csúnyán, mert az egész mellkasa és ruhája, valamint tenyere csupa vér volt. – Jézusom! – nézett fel, és tenyerét kitartotta, melyből csöpögött a vér. Ezután rám nézett, és láttam, hogy hirtelen elsápad. Rosszul lett a vértől.

Majdnem összeeshetett, mikor időben odaértem hozzá és megfogtam vállait.

- Nincs semmi baj, semmi baj – mondtam remegő hangon. Tudtam hogy ez súlyos, így azonnal kórházba kell vinnem őt! – Gyere, teszünk valamit erre hogy ne vérezzen annyira, és elmegyünk a kórházba – mondtam, majd leültettem egy székre. Ő csak lassan bólogatott, én pedig kerestem valami madzagot a konyhában, mellyel körbe kötöttem a kezét. A vágás valóban rettentő mély volt, pont a mutató és hüvelyk ujja közötti részt vágta el, teljesen.  Fogtam rengeteg szalvétát, amit rányomtam a tátongó sebre.

- Ezt így fogd oda – tettem oda másik erőtlen kezét - most gyere, megyünk – állítottam fel, és sietve kiindultam vele. Az egyik céges kocsiba ültettem, majd villám gyorsan beültem a sofőrülésre, beindítottam a motort, és a kórház felé hajtottam.

Út közben oda-odanéztem Cassidyre, megkérdeztem, jól van-e, de ő csak némán bólogatott. A szalvétája már teljesen átázott a vértől. Mondtam neki, hogy ne nézzen rá, különben csak rosszabbul lesz. Az én szívem is hevesen dobogott mellkasomban az ijedtségtől, de ettől függetlenül még én is meglepődtem magamon, hogy ilyen józanul – és egészen ésszerűen – tudtam cselekedni.

A kórházban azonnal a sürgősségire mentünk, ahol fogadták is Cassidyt. Nem is tellett olyan sok időbe, de friss kötéssel jött ki a rendelőből, apró mosollyal az arcán.

- Na? Rendben vagy? – kérdeztem, majd felálltam a helyemről.

- Igen, összevarrták… nagyon csúnya a seb – biggyesztette le ajkát – és fájt is, ahogy varrták. De túléltem – mosolyodott el újból.

- Ah… értem. És rosszul vagy még?

- Hát, már annyira nem, de nem érzem valami jól magam, az az igazság… de muszáj összeszednem magam, nem tudtam befejezni a rendrakást a konyhában – nézett aggodalmas képpel a földre.

- Figyelj, hagyd a francba, majd én lerendezem a főnökkel. Te csak pihenj, haza viszlek inkább. Úgysem tudnál már így mást csinálni – mondtam. Azta… komolyan magamtól jutott eszembe hogy haza viszem? Ez igen. Bár… hová máshová vinném?

- Komolyan? – nézett fel rám csillogó nagy kék szemekkel. – Jaj, Chanyeol… már így is túl sokat tettél értem a mai napon…

- Gyerünk, menjünk. Mondd hogy hol laksz – mondtam mosolyogva, miközben indultunk kifelé.

- Ráadásul nem is túl közel… szinte Szöul majdhogynem másik végén van – vizslatta a földet Cassidy.

- Ne foglalkozz vele, a lényeg hogy most pihenj, kit érdekel ha messze van. Ráadásul a cég pénze megy el a benzinre, nem az enyém – nevettem egy aprót, majd magamban újra gondoltam, hogy ez most elég bénán jöhetett le, mintha ha az én benzinemről lenne szó, nem vinném el. Azért mégiscsak hozom a formám…

- Na jó… igazad van, így már elfogadom. Köszi, Chanyeol – nézett rám ragyogó mosollyal, majd beszállt a kocsiba. Olyan aranyos… ah... miért?

Cassidy tényleg nem a szomszédban lakott, volt vagy húsz perc mire oda értünk, de tulajdonképp nem bántam, mert jól elbeszélgettünk. Bár inkább ő volt beszédesebb mint én, elhallgattam a történetét arról, hogy gyerek korában is milyen szerencsétlen sérülései voltak. Azt mondta, tényleg nem valami elővigyázatos ember, és hogy őt szinte kísértik az ilyen balszerencsétlenségek.

- Hahh… hát igen, van ilyen… én szerencsére nem nagyon törtem össze magam mikor gyerek voltam. Mostanában is csak a térdem zúzódott meg idén, mikor elestem a motorommal. Még szerencse, hogy csak ennyivel megúsztam – mondtam, és visszaidéztem magamban az élményt. Akkor is amiatt estem el, mert Baekhyuntól menekültem,  mikor még csak annyit gondoltam róla, hogy egy perverz. Mennyivel más a véleményem róla most…

Tényleg. Mennyi az idő? – gondoltam magamban, és hirtelen a műszerfalon lévő órára néztem. - Jézusom! 23:28!!! Baekhyun már biztosan aggódik, hogy miért kések ennyit!

Egy pillanatra félig előhúztam telefonomat zsebemből, és láttam, hogy öt nem fogadott hívásom van. Sietnem kell!! Hogy nem jutott ez eddig eszembe?! Istenem, Chanyeol, te IDIÓTA!

- Itt kell befordulni balra, és a világos zöld ház lesz az – mutatott arra Cassidy, én pedig épp az utolsó pillanatban kapcsoltam, és kicsit hirtelen, de bekanyarodtam az utcába. Meg is álltunk a háznál.

Kiszálltam a kocsiból kicsit nyújtózni, és közben az utolsó pillanatban még az is eszembe jutott, hogy talán ki is nyithatnám neki az ajtót, mint a filmekben. Gyorsan odafutottam az ő oldalára, és bár ő már kinyitotta a kocsiajtót, én tártam ki előtte.

- Ahj Chanyeol… tényleg fogalmam sincs, hogy is hálálhatnám ezt meg neked – nézett a szemembe mosollyal az arcán. – Nagyon-nagyon köszönöm.

- Nincs mit – mosolyodtam el – jobbulást a kezednek.

- Figyelj… nincs kedved felugrani egy teára? Legalább ezzel hadd háláljam meg a segítségedet.

- Ah, ez igazán kedves, de nekem sietnem kell, elég késő van – utasítottam vissza azonnal, hiszen Baek az eszemben volt. Bár a szívem legmélyén természetesen elfogadtam volna a meghívást, de…

- Biztosan? Na, kérlek! Most már olyan késő van, hogy nem számít az az idő – kuncogott egyet. – Hová sietsz ennyire?

- Hát, tudod… csak… haza kell mennem – vakartam zavaromban a tarkóm hátulját, és nem tudtam értelmes kifogást gyártani ahelyett hogy elmondjam, a szeretett férfimhoz sietek haza.

- Ah… értem. – sütötte le csalódottan a szemét Cassidy, majd egy pár másodpercig mintha gondolkodott volna valamin, fogdosni kezdte a kötését, miközben pár lépéssel közelebb jött hozzám. – Akkor talán… jó, ha ezzel hálálom meg? – szólt halkan, és újból a szemembe nézett, majd teljesen váratlanul lábujjhegyre állt, a vállamra támaszkodott, és vastag ajkait az enyémhez érintette.